Santa Maria do Herval
Santa Maria do Herval (németül Teewald) egy község (município) Brazília Rio Grande do Sul államában. Népességét 2021-ben főre becsülték.
1835–1838 között telepedtek le az első lakosok a község területén, az úgynevezett Morro dos Bugres vidékén: részben a környező, régebbi gyarmatok német telepeseinek leszármazottjai, részben Hunsrück vidékéről új hullámokban érkező bevándorlók. A hely egy forrás szerint egy Buchermann nevű telepestől kapta a nevét: németül a helyet Bucherbergnek nevezték, amely Morro dos Bugresra portugálosodott. Az emberek földműveléssel foglalkoztak, az erdőirtásokon búzát, kukoricát, babot, dohányt ültettek, azonban a dombos-hegyes területet nehéz volt megművelni, ezen felül az indiánok és a vadálatok is problémát jelentettek. 1849-ben kápolna, iskola és temető épült Bucherbergben, amely két másik közeli közösséget is szolgált: Jammerthalt és Walachait (ma Picada Café illetve Morro Reuter részei).
A mai községközpont környéke (Picada Herval) 1844 körül kezdett benépesedni; a német bevándorlók itt jobb minőségű földet találtak a műveléshez. 1854-ben újabb telepesek érkeztek ide, 1862-ben pedig kápolnát, iskolát és temetőt avattak.
1912-ben São Leopoldo község kerülete lett Boa Vista do Herval néven. 1938-ban átnevezték Padre Eternora, majd 1950-ben Santa Maria do Hervalra; ez a név Szűz Mária, Picada Herval első templomának védőszentje előtt tiszteleg, továbbá a gyógynövények (herval) bőségére utal. 1959-ben a São Leopoldoból kiváló Dois Irmãos kerülete lett. 1988-ban függetlenedett és 1989-ben önálló községgé alakult.

Térkép - Santa Maria do Herval
Térkép
Ország - Brazília
Valuta / Nyelv
ISO | Valuta | Szimbólum | Értékes jegyek |
---|---|---|---|
BRL | Brazil real (Brazilian real) | R$ | 2 |
ISO | Nyelv |
---|---|
EN | Angol nyelv (English language) |
FR | Francia nyelv (French language) |
PT | Portugál nyelv (Portuguese language) |
ES | Spanyol nyelv (Spanish language) |